Veronika

2010 május 10. | Szerző: Solka |

“Ott álltak tehát egymással szemben: egy meztelen nő, és egy tetőtől talpig felöltözött férfi. Veronika lecsúsztatta a kezét a combja közé, és elkezdte simogatni magát. Csinálta már azelőtt is, egyedül vagy fiúkkal, de ilyen helyzetben még soha: a férfi a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta a jelenet iránt.

És ez izgató volt, nagyon izgató. Veronika szétterpesztett lábbal állt, és simogatta az ölét, a combját, a mellét, a haját, olyan odadással, mint még soha, és nem is azért, hogy kirángassa a fiút abból a távoli világból, hanem sokkal inkább azért, mert még soha nem próbálta így.
Elkezdett beszélni, értelmetlen szavakat és trágárságokat. Ha ezt hallanák a szülei, a barátai vagy a főnökei! Bizonyára még sohasem hallottak ilyen mocskos szavakat. És jött az első orgazmus. Az ajkába harapott, nehogy felordítson a gyönyörtől.
Eduard pedig nézte. Valahogy különösen csillogott a szeme: mintha felfogna valamit, ha csak a látványt is: a lány testéből fölszabaduló energiát, a forróságot, a verejtéket, a szagokat. De Veronika még nem elégült ki teljesen. Letérdelt, és újra kezdte az önkielégítést.
Belepusztulni a gyönyörbe, az élvezetbe, mindent kipróbálni, ami azelőtt tilos volt! Könyörgött a férfinak, hogy érintse meg, tegye a rabszolgájává, uralkodjon fölötte, csináljon vele, amit akar. …
Ott térdelt egy férfi lábai előtt, és úgy érezte, hogy megérinti és birtokba veszi őt. Obszcén szavakkal mondta el, mit szeretne hogy csináljon vele. Közeledett a következő orgazmus, ezúttal erősebb, mint valaha. Úgy érezte, minden szétrobban körülötte.
Meg akarta érinteni Eduard péniszét, ami ott volt az arca előtt, de meggondolta magát: nem kockáztathatja meg, hogy esetleg tönkreteszi a pillanatot. Messzire jutott, nagyon messzire, pontosan, ahogy Mari mondta.
Képzeletben királynő volt és rabszolga, uralkodó és alattvaló. Fehérekkel, feketékkel, sárgákkal, homoszexuálisokkal és koldusokkal szeretkezett. Mindenkinek odaadta magát, és mindenki azt csinált vele, amit akart. Egy, kettő, három orgazmusa volt egymás után. Olyan dolgokat képzelt el, amiket azelőtt soha, és – a leghitványabbtól a legtisztábbig – mindenbe teljesen beleélte magát. Aztán nem tudta tovább türtőztetni magát, és hangosan ordítani kezdett, sikított a gyönyörtől, az egymást követő orgazmusok okozta fájdalomtól, a férfiaktól és a nőktől, aki a képzeletén keresztül léptek be és szálltak ki a testéből.
Lefeküdt a földre, és úgy maradt, verejtékben úszva. Végtelen nyugalom töltötte el a lelkét. Eddig önmagának sem vallotta be a legtitkosabb vágyait, és maga sem tudta, hogy miért. De most már nem is akarta tudni. Végre megtette: átadta magát a gyönyörnek.”
(Paulo Coelho: Veronika meg akar halni – részlet)