Üzenet – Életem legszebb bókja

2010 május 10. | Szerző: Solka |

Leírom ide neked ezt az üzenetet. Elmondhatnám százszor is, akkor se hinnéd el, hogy komolyan, szívből gondolom, szívből mondom, minden hátsó szándék nélkül, egyszerűen csak azért mert ezek a szavak kikívánkoznak belőlem. Ha akarnám, se tudnám őket visszatartani. Vagy kirobbannak belőlem, vagy megromlanak bennem. Sokkal jobb így. A helyükre kerülnek, ki belőlem, ki a fényre, ki eléd és ki a világ elé.
Amikor először megláttalak, azt gondoltam, úristen, milyen gyönyörű nő. És még csak akarnia, megalkotnia sem kell a saját szépségét, mint nekem. Egyszerűen sugárzik belőle, minden porcikájából, a hibátlan bőréből, a kristálytiszta szemeiből, az életteli ajkaiból…
Olyan más vagy, mint a fotókon, amiken láttalak. A férfiak megijednek tőled, és nem érted, hogy azért van, mert csodaszép vagy, és kevésnek érzik magukat hozzád. És a szépséged nem üres szépség. Van mögötte rengeteg erő, van mögötte tartalom, van mögötte szeretet, és még annyi minden. Néztelek, ahogy beszéltél hozzám, és még gyönyörűbb lettél attól, amit mondtál, ahogy te tudsz szeretni.
És minden egyes alkalommal, amikor valaki mást akarsz látni a tükörben magad helyett, elveszted a lehetőséget, hogy magadat lásd úgy ahogy vagy, a teljes pompádban. De így csak azt látod, amiről azt érzed, hiányzik belőled, és ez olyan szomorú nekem. Olyan kár, hogy nem látod magad az én szememmel legalább egy kicsit, legalább egy pillanatra. Azért írtam ezt most le ide, hátha mégis sikerül. Ha egy kis időre is.
Azért nem e-mailben küldtem el neked, csak neked, mert szerettem, volna, hogy más is tudja, bárki, aki olvas engem, hogy én láttalak téged, és ilyennek láttalak.