Minden játékszere közül a nadrágszíját szeretem a legjobban, ezt a
csodás bőrdarabot, ami annyi élvezettel ajándékozott meg az együtt
töltött órák során.
A kezemmel érinteni, amikor már szétfeszít a vágy, hogy érezzem őt, és
tudva, hogy ő is akar engem, de ott van még a nadrágszíj az útban, és
akkor kioldani, és megkapni, amit annyira akarok.
Aztán akkor, amikor a fehér bőrömre rózsás csíkokat rajzol ugyanez a
szíj, hiszen megérdemlem a büntetést általa. Vágytam az ütésekre,
ugyanakkor nagyon féltem is. És bizony fájt, de a csókok nyomán eltűnt
a kín a testemből, és már másért remegtem, nem a fájdalomtól.
De a legjobban azt szerettem, amikor a nyakamra került az a szíj. Egy
mozdulattal kirántva, hurkot formázva, és a nyakamra feszülve
teljesedik ki küldetése, hogy aztán a gyönyörben feloldódva, zihálva
boruljunk egymásra.
Pedig csak egy nadrágszíj. De a Gazdámé…